Verne Gyula

1. fejezet

Gordon távollétében Briant irányította a kis közösséget. Megpróbált rájönni, mi az oka Jacques furcsa viselkedésének, de hiába. 
Baxter irányításával 10-12 állat tartására alkalmas karámot, a Sloughi vázából pedig pajtát építettek. Túzokokat, fácánokat, gyöngytyúkokat és tinamufoglyokat ejtettek kelepcébe, ők képezték a baromfiudvar alapját. Így már a vikunáktól tejet, a madaraktól tojást is szereztek. 
Gordon juharfákat talált, innen szereztek édesítőszert és Moko végre süthetett a gyerekeknek édes tésztákat is. 
Doniphan, Briant, Wilcox, Baxter, Webb, Cross és Service a rókák és sakálok miatt éjszakai vadászatra indult. Lelőttek 10 rókát, ezzel megszabadultak a baromfiudvar fosztogatóitól. 
December 15-én fókavadászatra mentek a Vihar-partra. Zsírjukat a lámpákba szerették volna felhasználni. 20 fókát ejtettek el. Szekéren, hordókban szállították haza a belőlük kinyert olajat.
December 25-26 – Karácsony. Kitűnően szórakoztak, Moko jóvoltából finomakat ettek.  

2. fejezet

Briant egyre azon törte a fejét, hogy juthatnának haza. Úgy gondolta, jobb eszközeik vannak, mint a francia hajótöröttnek, felfedezőútat tervezett kelet felé, hátha távcsővel többet látnak, mint ő annak idején szabad szemmel. Briant Jacques-ot és Mokot vitte magával. Útközben mandulafenyőt találtak, melynek nagyon finom a termése és olajat is tudnak belőle sajtolni. 
Keleten egy öbölhöz értek. Itt hatalmas sziklák tornyosultak egymásra, legalább 20 barlanggal, de teljesen kihalt volt. 
Egy szikla tetejéről láttak a távolban egy kis fehéres foltot. Nem voltak benne biztosak, mi lehetett az, nem volt jól kivehető. 
Hazafelé vezető úton Jacques bevallotta, ő oldozta ki a hajót. Moko is véletlenül meghallotta a titkot. 

3. fejezet

Miután visszatértek, Briant magatartása is megváltozott, sokkal visszahúzódóbb lett és ha valami veszélyes helyzetben kellett helytállni, előtérbe tolta Jacques-ot. 
Gordon irányításával elkezdtek készülni a télre: gondoskodtak élelemről, tüzelőről.
Egy játék során Briant és Doniphan újabb összetűzésbe került. Gordon ismét Briant-nek adott igazat, békéltető kísérletei azonban meghiúsultak. Félő volt, hogy a kis közösség szétszakad. 
Gordon egy éve tartó megbizatása lejárt, új szavazással Briant-t választották meg a Chairman-sziget kormányzójává. 

4. fejezet

Doniphan és három barátja nem volt hajlandó beletörődni az új helyzetbe. Bár mindenki végezte a napi megszokott feladatait, érezhető volt a feszültség. 
Augusztus első hetében a hőmérő mínusz 30 fok alá süllyedt, éjjel-nappal fűtöttek az ólakban is. Augusztus második felében enyhült meg annyira az időjárás, hogy újra ki tudtak menni a szabadba. A tó jege befagyott, ezért Briant indítványozására korcsolyázni indultak. Vittek magukkal egy hajókürtöt, hogy jelezni tudjanak a túl messzire távolodóknak. Gordon és Briant a partról felügyelte a fiúkat. Doniphan és Cross azonban eltűntek. Két óra tájt ráadásul köd ereszkedett le a tóra. Hiába fújtak a kürtbe, a két fiú már nem tudott visszatérni. 
Jacques (aki a legügyesebb korcsolyázó volt), vállalta, hogy elindul értük. A hajókürttel a kezében ő is eltünt a messzeségben. 
Briant visszatért társaival a barlanghoz, hogy az ágyúval adjon le jelzéseket a társainak. Egy órán keresztül 10 percenként elsütötték. Végül 5 óra előtt visszatért Doniphan és Cross, de Jacques nem volt velük. A köd szerencsére ritkulni kezdett, ekkor tűnt fel a messzeségben a kisfiú, két medve üldözte a jégen. Doniphan kergette el őket a lövéseivel, Jacques is megmenekült. Briant megköszönte Doniphan segítségét, de az nem fogadta el Briant kézfogását.   

5. fejezet

Doniphan társai segítségével elkezdte előkészíteni a különválásukat. Lemásolták a térképet, és elhatározták, ők négyen a Briant által felfedezett barlangok egyikébe költöznek. Először csak fel akarták térképezni a Csalódás-öböl partvidékét, 6-7 napot szántak erre, majd visszatértek volna a barlanghoz, és magukkal vitték volna a teljes felszerelésüket. Megtalálták ők is a mandulafenyőt, majd sűrű bozóton átvergődve eljutottak az erdő széléig. Itt letáboroztak és a szabad ég alatt aludtak. 

6. fejezet

A 4 fiú lement a folyó torkolatáig, elérték a Csalódás-öblöt. Vadásztak, felmásztak egy medve alakú sziklára, hogy jobban körülnézzenek. Este elkapta őket a vihar.
Menedéket kerestek, amikor megpillantottak a fövenyparton egy csónakot, mellette két emberi testet. Egyelőre nem tudták őket alaposabban megnézni, a vihar elől a fák alá húzódtak. 
Hajnalban visszatértek a hajóhoz, de a két emberi test eltűnt. Úgy gondolták, hogy a víz elsodorta őket. A hajó egy kereskedelmi hajóhoz tartozó kis bárka volt, a neve Severn. Nagyon megsérült a viharban, jobb oldala beszakadt, élelmiszert, szerszámot, fegyvert nem találtak benne. 

7. fejezet

Briant azon dolgozott, hogyan tudna még magasabbra jelzést elhelyezni, hogy messzebbről lássák őket. Baxterrel arra jutottak, hogy egy nagy sárkányt kéne készíteniük. 
Október 15-én elkészültek a munkával, de óriási vihar támadt, nem tudták felengedni. Az idő csak október 17-én vált erre alkalmassá, de Phann nyugtalansága miatt elhalasztották. Phann a Kelepce-erdő széle felől veszélyt jelzett, így felfegyverkezve odasiettek. Egy nőt találtak a fa alatt, aki az éhségtől és fáradtságtól összeesett. Később kiderült, amerikai volt, a neve: Catherine Ready, röviden Kate. Albanyben lakott, a William R. Penfield családnál kulcsárnőként szolgált. Penfieldéket kísérte Chilébe egy Severn nevű hajón. 9 nappal az indulásuk után a hajó legénysége: Brandt, Rock, Henley, Cook, Forbes, Cope és Pike Waltson vezetésében azonban fellázadt, megölték a kapitányt John F. Turnert és a Penfield házaspárt is.
Kate életét a társainál kevésbé gonosz Forbes matróz mentette meg és életben hagyták Evanst, a Severn kormányosát is. Arra kényszerítették, hogy kerülje meg a Horn-fokot, hogy elérjék az Afrikával szemben fekvő dél-amerikai partokat. Ismeretlen okokból azonban tűz ütött ki a hajón. Henley, az egyik matróz életét vesztette, a többiek mentőcsónakon elmenekültek.
Két nap múlva a vihar erre a szigetre vetette ki őket. A matrózok azt hitték, Kate is odaveszett, ezért el tudott menekülni, de a hét gonosztevő és Evans is életben voltak, lőszereik és minden, amit a mentőcsónakba bedobáltak, épségben maradtak. 
Briant és Moko azonnal elhatározták, hogy megkeresik Doniphan csapatát, hogy mielőbb visszahozzák őket a Francia barlangba. Eldöntötték, hogy a jelzőárbócot is eltávolítják. 
Briant éppen jókor találta meg Doniphant, egy jaguár készült rátámadni. Briant a jaguárba döfte kését, az állat kimúlt, de Briant is megsebesült. Doniphanéknak gyorsan beszámolt a veszélyről, együtt visszaindultak a barlanghoz. 

8. fejezet

Briant önfeláldozó magatartásának hatására Doniphanban felülkerekedett a jóérzés és kibékültek. Elhatározták, hogy amíg Walston bandája a szigeten van, nem kalandoznak el a Zéland-folyó környékéről. A gonosztevők valószínűleg a bárkájuk közelében maradnak a parton. 
Október 25-én Kate egy új felfedezést tett, az erdőszélen levő fák tehénfák voltak. A furcsa elnevezés onnan eredt, hogy ha megkarcolják a fa kérgét, tejszerű folyadék csorog ki belőle, melynek íze a tehéntejre emlékeztet. Ha megalszik, különféle sajtokat tudnak belőle készíteni. 
Legfőbb gondjuk azonban az volt, hogyan tudják meg, hogy Walstonék a szigeten vannak-e még. Végül Briant terve tűnt a legkevésbé kockázatosnak, hogy ezt kiderítsék: a jelzősárkányt átépítik erősebbé és nagyobbra és valamelyikük felemelkedik vele. 

9. fejezet

November 25-én nekiálltak a munkálatoknak. A sárkányt a tó felett készültek felengedni, hogy baj esetén az utasa a vízbe essen. A kész szerkezet felülete 70 négyzetméter lett, nyolcszög alakú volt, a váza pedig olyan szilárd, hogy 100-120 font súlyú terhet és felemelt volna. Egy vesszőkosarat erősítettek a sárkányra, ebben foglal helyet majd a megfigyelő. A kosárhoz a sárkány kötelével egyenlő hosszúságú madzagot kötnek, erre egy közepén átfúrt ólomgolyót helyeztek. A madzag másik végét a földön valamelyik fiú tartja majd. Ha a sárkány utasa leereszti az ólomgolyót, visszahúzzák a földre.
A próbaút jól sikerült, a szél egyenletesen fújt, ezért Briant úgy döntött, ne halasszák el máskorra a vállalkozást.
A sárkány utasának jelentkezett Doniphan, Baxter, Wilcox, Cross és Service is, de Jacques közölte, hogy neki kell mennie, ez a kötelessége. A többiek nem értették miért gondolja így, Jacques pedig végre bevallotta a tettét és mindenkitől bocsánatot kért. A többiek őszintén megbocsátottak neki. Briant azonban maga szállt fel a sárkánnyal. 
Fentről sokkal messzebb látott, mint ezelőtt bármikor, végre meglátta azt a foltot is, melyet látni vélt egyik felfedezőútja alkalmával. Valószínűleg jégmező közelében egy vulkán lehetett. A Család-tótól keletre azonban meglátta Walstonék tábortüzét is. Elengedte a kis golyót. A landolás nem sikerült túl jól, a kötél elszakadt, de Briant-nek sikerült a tóba ugrania. A sárkányt elsodorta a szél.  

10. fejezet

Briant beszámolt a tűzhányóról is, úgy gondolta, egy szigetcsoport közelében lehetnek. A matrózok azonban valószínűleg nem tudták kijavítani a hajó sérüléseit, különben már elmentek volna. Ezért még fokozottabb óvatosságra intették a csapatot.
Costar lázas beteg lett, de szerencsére Kate értett az ápoláshoz.
November 21-én Doniphan néhány madár furcsa viselkedésére lett figyelmes. Mokóval odaeveztek és egy fiatal guanakot találtak, melyet puskalövés terített le. Walstonék tehát átkeltek a Keleti-folyón és egyre közelebb kerültek a Francia-barlanghoz. 
November 24-én Gordon egy pipát talált. Kate úgy emlékezett rá, hogy azt Walston kezében látta. A gonosztevők tehát már megkerülték a tavat. A fiúk megszervezték a barlang körüli őrszolgálatot. 
Éjjel hatalmas vihar tombolt, mikor Phann újra nagyon nyugtalan lett, dühösen ugatni kezdett.
Hirtelen dörrenés csattant el, ami nem lehetett mennydörgés. Elkezdték eltorlaszolni a barlang bejáratát, de segélykiáltásokat hallottak. Kate felismerte Evans hangját. 

11. fejezet

Evans megerősítette, amit már sejtettek, támadásra kell készülniük. A hajót nem tudták megjavítani, nem voltak megfelelő szerszámaik, felvontatták hát a Medve-sziklához. Walston egy felderítő útja során ráakadt egy furcsa alkotmányra (a sárkányra), így rájött, hogy a sziget lakott. November 24-én éjjel Walston megpillantotta a barlangból kiszűrődő fényt, ezért délután visszatért oda és a fűben rejtőzködve kileste, kik lakják a szigetet.
Evans ekkor eldöntötte, megszökik tőlük. Éjjel bevetette magát az erdőbe. Forbes és Rock észrevette, utána eredtek. Majdnem 15 mérföldön át futottak, mire meglátta Evans a folyót. Belevetette magát. Egy golyó a vállát súrolta, de a gonosztevők úgy vélték, eltalálták és meghalt. 
Gordon felvázolt pár békés megoldást, amivel a rablók támadását kivédhetnék, de Evans rávilágított, miért nem jó ötlet megegyezni velük. 
Evans azt is pontosan tudta, hol vannak most. A Chairman sziget igazi neve Hanover sziget, és ha meg tudnák szerezni a rablóktól a bárkát, könnyen el is tudnák hagyni azt. 

12. fejezet

Evanstől egy csomó információt megtudtak a sziget fekvéséről és hogyan tudnák azt elhagyni. A szigetcsoportok közti csatornákon könnyen át tudnának a bárkával kelni, bejuthatnának a Smith-csatornába és onnan a Magellán-szorosba. Itt már válogathatnának a kikötők közül,de akár útközben is találkozhatnak hajókkal, melyek Ausztrália vagy Új-Zéland felé tartanak. A hajó kijavítására is megvoltak a megfelelő szerszámaik, Evans szakértelmével ezt is könnyen meg tudták volna valósítani, de előbb le kellett számolniuk a rablókkal. 
Evans szerint Walstonék fortéllyal fognak próbálkozni, hiszen ha a fiúk nem találkoztak volna Kate-tel és Evansszel, nem tudhatták volna, hogy kikkel állnak szemben és hajótöröttként fogadnák őket. 
Evans jóslata bevált. A cselre azonban csellel válaszoltak. Két embert, Rockot és Forbest küldték, a fiúk pedig szívélyesen fogadták őket. Evans és Kate elbújtak. A két gonosztevő korán lefeküdt aludni. Éjjel ki akarták nyitni a barlangot a társaiknak. Ekkor jött elő Evans és a fiúk. Sajnos Rock elmenekült, Forbest azonban elfogták. Kate kérésére nem bántották, csak megkötözték és bezárták a raktárterembe. 

13. fejezet

Mivel a csel meghiúsult, tudták, hogy Walston erőszakhoz fog folyamodni. Forbestól megtudták, hogy a többiek a tó északi partja mentén várakoztak, míg ők délről jöttek. 
Evans tudni akarta, merre lehetnek pontosan, ezért felderítő útra mentek a Kelepce-erdő széléig. A kicsik Kate-tel a barlangban maradtak, ajtaját bezárták. A 8 nagyobb fiú elkísérte Evanst. 
Hirtelen rájuk lőttek, Doniphan pedig visszalőtt. Eltalálta Pike-ot. Evans Rockra lőtt, de az eltűnt. Briant Cope-pal viaskodott, Doniphan sietett a segítségére, a banditára vetette magát, de az késsel visszatámadott. Doniphan életveszélyesen megsebesült. Vissza kellett őt vinni a barlangba. 
Közben Walston és két társa megtámadta a barlangot. Cross, Webb és Garnett Doniphan mellett maradt, Evans pedig Gordonnal, Briant-nal, Service-szel és Wilcoxszal a barlanghoz rohantak. Walston épp a barlangból jött ki, magával vonszolva Jacquest, Brandt pedig Costart cipelte a folyóhoz. Phann nekirontott Brandtnek, Costar kiszabadult. 
Forbes rohant ki a nagyteremből, de ahelyett, hogy Walstonnak segített volna, nekirontott. Jacques kiszabadult, Walston azonban megsebesítette Forbest. Jacques pedig mellbe lőtte Walstont. Moko, a hajósinas elsütötte a kiságyút, ami végzett Cookkal és Brandttal.

14. fejezet

Két banditáról nem tudtak semmit: Cope és Rock eltűntek. Forbes halálos sebet kapott, hiába ápolták. Másnap eltemették a francia hajótörött mellé. Később ráakadtak Cope-ra, aki szintén halálos sebet kapott, amikor utána lőttek. Rock Wilcox egyik kelepcéjébe esett bele, így a települést nem fenyegette többé veszély.
Csak Doniphan feküdt még nagyon súlyos sérüléssel. 
Evans, Briant és Baxter a tavon át átkeltek a Keleti-folyón, hogy megkeressék a bárkát, majd átszállították a barlanghoz, hogy megjavítsák. Evans kitűnő ácsnak bizonyult és Doniphan állapota is egyre javult. 
Január utolsó napjaiban berakodtak a bárkába, február 5-én pedig útnak indultak.  

15. fejezet

 Február 11-én beértek a Magellán-szorosba, február 13-án gőzhajót pillantottak meg, a Graftont, melynek kapitánya Tom Long Ausztrália felé tartott. Amikor megtudta, kikkel találkozott össze, felajánlotta, hogy egyenesen Aucklandbe viszi őket. 
Doniphan otthon előadásokat tartott a kalandjaikról, kinyomtatták a naplójukat, hogy mindenki megismerhesse a történetüket. 
Gyűjtés indult a városban, Evansnek kereskedelmi hajót vásároltak, a Chairmant. Csak egyet ígértettek meg vele, hogy Auckland lesz a hajó állandó kikötője. Amikor Evans visszatért az utazásairól, mindig nagy örömmel fogadták.
Kate-ért is versengés indult, végül Doniphanék házában talált otthonra, hiszen az ő ápolása mentette meg a fiú életét. 
A tanulság pedig: 
” ezt jól jegyezze meg minden gyerek – nincs olyan helyzet, akármilyen veszélyes is legyen, mellyel a rendszeretet, az állhatatosság és a bátorság meg ne tudna bírkózni.”